Településünk története
Hegedűs Pál, a kisbéri Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének kutatása szerint, a település neve oklevélben, nemesi névben 1274-ben szerepel első ízben, amikor a király megbízásából a Szák nemzetségbeli Konrád fia Jánost, Akai Ogmánd iktatta be Dinnye, (ma Alsó-vasdinnye puszta) birtokába. A falu nevének eredetét homály fedi. Van olyan feltételezés, hogy egy Akácius nevű főnemesről kapta a nevét. Mások összekapcsolják az Ok személynévvel és az egykor Buzsák helyén álló Akccsal (Akcs). Létezik egy harmadik változat is, mely szerint az elnevezés a török eredetű aka szóból származik, amely kecskét jelent. Ez a feltevés azon alapszik, hogy a török időkben főleg kecsketenyésztéssel foglalkoztak az itt élők.
Az 1358. évi ászári határleírásban, az akai nemesek a Kisbér melletti Kisbattyán faluját említik. Aka a török kiűzéséig az Akai család birtoka. A család egyes tagjai évszázadokig jelentős közjogi funkciót töltöttek be: 1366-ban a hántai prépost és a pilisi apát között folyó birtokperben az országbíró, Akai Lászlót nevezte ki döntőbírónak. 1435-ben Zsigmond király megbízásából, Szakcsi Vince hántai prépostot Akai Erdélyi László iktatta be Kisbér és Nagybér birtokába. Az ekkor készült oklevélben István fia Péter, László fia István, és István fia Pál, akai nemeseket mint Kisbérrel szomszédos birtokosokat említik.
1455-ben, V. László király az Akai családnak szabad ispánságot, pallosjogot adományozott. 1488-ban, Veszprém vármegye felső járásának szolgabírája Akai György. Ekkor a település Cseh Kelemen és további öt társa birtoka. Rovásadójuk, a jobbágyi lakosság egy forintjával szemben, két és fél forint.
1529-ben, a Bécs ellen vonuló török csapatok elpusztították a települést és kétszáz évig lakatlan puszta volt. Az 1570. évi török adójegyzékben Aka puszta, Mehmed székesfehérvári szandzsákbég javadalombirtoka. A török hódoltság alatt, régi kisbirtokosai, részeiket elzálogosították. Nagy kiterjedésű erdejét 1642-ben a szentmártoni várban lakó, Akai Polgár Dorko adja bérbe a Varsányiaknak.
A török háborúk után a pusztán álló települést Fiáth János szerezte meg. Fiáth, 1686. július 24-én, Buda visszafoglalásánál, elsőként lépett a várfal tetetjére, hősies magatartásáért több birtokadományban részesült. 1722-ben Akát ő telepítette be újra, környékbeli magyar lakosokból.
Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása című, 1735-ben készült kéziratában a következőket írja: “Aka a Fiáthoknak, a hely birtokosainak engedélyébel műr kezd betelepülni.”
Akát a Fiáth családtól, Hantos cserebirtokért 1760-ban, gróf Batthyány Lajos nádor vette bérbe és a kisbéri uradalomhoz csatolta. Az ekkor készült úrbéri összeírásban a települést 21 gazda és 18 házas zsellér lakja. A nádor 1762-ben szlovák és német ajkú lakosságot telepített a faluba. A telepesekkel kötött szerződésben húsz egésztelket biztosított a jövevényeknek. Egy-egy telek, házat, udvart, kertet, hatvan pozsonyi mérő szántót (kb. 30 hold) és ezen kívül külön kukorica-, káposzta- és kenderföldet foglalt magába. Az uraság engedélyével szabadon költözhettek, azzal a feltétellel, hogy az elköltözni szándékozók, telküket más megfelelő telepesnek adják át. A német telepesek nagy része, elsősorban Stájerországból települt Akára. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint, gróf Batthyány Tódor birtokán 107 házban 151 család élt, népessége 751 fő volt. Ezek közül 11 polgár, 48 paraszt, 87 zsellér foglalkozású volt. Aka 1830-ban került vissza Fiáth József báró tulajdonába.
A betelepítéstől kezdve lakóinak nagy része római katolikus, önálló egyháza azonban nem volt, Súr filiájaként működött. Egyháza 1788-ban önállósult és a régi fatemplom helyett 1790-ben építették a mai kőtemplomot. A prédikáció nyelve, egyik vasárnapon német, a másikon szlovák volt. 1771-ben az iskola rektora német és szlovák nyelven tanított, magyarul nem tudott.
A falu lakói mező-, erdőgazdálkodásból és főleg sertéstenyésztésből éltek. A lakosság száma 1900-ban érte el a maximumot, ezt követően fokozatosan csökkent. A II. világháborút követő német kitelepítéssel a fogyás felgyorsult és a falu lakossága, ekkor már kevesebb volt, mint 120 évvel azelőtt.
A települést 1950-ben csatolták Komárom-Esztergom megyéhez, majd a tanácsok összevonásával 1975-ben, a szomszédos Ácsteszérhez. 1990-ben önállósult. Az alacsony gyermeklétszám miatt, sem óvodája, sem iskolája nincs. A tanulók először az ácsteszéri iskolába jártak, majd Bakonysárkányra.
A munkaképes korosztály Mór és Kisbér üzemeibe jár dolgozni, illetve sokan egyéni gazdálkodást folytatnak.
A település legjelentősebb értéke, természeti fekvése és háborítatlan környezete, ezért a nagyvárosokból sokan vásárolnak itt házat üdülőnek.